Több, mint 100 éves álomból ébredt fel a vőfély szakma és tagjaival megalakította az Országos Vőfély Szövetséget, ezzel történelmi pillanatot írtak. Nagyon kellet egy szervezet, ami összefogja a vőfély szakmát.

Az időben visszatekintve azt látjuk, hogy a vőfély szó a 14. század végétől lelhető fel az írásos emlékeinkben, és a Kárpát-medence magyarságára jellemző ez a foglalkozás.

Elismertséget, szakmai iránymutatást és nem utolsó sorban a néprajzkutatóknak kutatási anyagot a Debrecenbeni Vőfély Társaság adott az 1695-től létező irataival. Ez a szervezet az 1900-as évek körül megszűnt, ami azt jelentette, hogy iránymutató szervezet nem létezett több mint száz évig, vagyis mostanáig.

Azzal büszkélkedhetek, hogy az Országos Vőfély Szövetség alapítója, elnökhelyettes titkára lehetek.

Aki olvassa a blogom, tapasztalhatja, hogy fontosak számomra azon értékek, ami a családról, a magyarságról, a minőségi munkáról, a korrekt hozzáállásról szól.

A szövetség alapító tagjaival történelmi hagyományokra építkezve értékről, minőségről, színvonalról tanúskodó etikai kódexet fogalmaztunk meg, melyet magunkra nézve kötelező érvényűnek fogadtunk el. Felelősséget vállalunk, hogy a vőfély szakma hírnevét tovább fényesítsük és mértékadó szervezetként működjünk.

Aki az esküvői szolgáltatói iparban dolgozik, bizonyára egyetért velem abban, hogy nagyon kellet egy szervezet, amely összefogja a vőfélyeket, és szakmai iránymutatásaival mértékadó lehet a mai világunkban.

Az Országos Vőfély Szövetség megalakulásával az esküvőre készülő párok is nyernek, hiszen a minőségi mutatók magasak. A vőfély szövetségbe ajánlás útján lehet jelentkezni és egy  szigorú szűrőrendszeren kell keresztülmenni, ahol a referenciák ellenőrzése után lehet felvételt nyerni.

A kezdeményezés nagyszerű, és ezért vagyok én is lelkes, mert tapasztalt, elismert vőfélyek fogtak össze az egész országból azért, hogy még többet nyújthassanak az esküvőre készülő pároknak.

Az Országos Vőfély Szövetség alapító tagjai

Pin It on Pinterest